Üdvözöljük a DEIDI honlapján!

Mozgásban konferencia

MTA

Subscribe to MTA hírcsatorna
Frissítve: 2 óra 35 perc

Illegális műkincsek, rendszertudományi tanulságok, fehérje-térszerkezetek: évadnyitó Science Meetup

cs, 02/09/2017 - 10:37
2017 első Budapest Science Meetupját február 9-én tartják az MTA Könyvtár és a Információs Központban. A témák: fehérje-térszerkezetek vizsgálata bioinformatikai módszerekkel, rendszertudomány és a rögvaló – avagy mitől mennek gajra a dolgok?, illegális műkincskereskedelem, a régészeti örökség pusztulása Szíriában és Irakban.

„Büszkék vagyunk önökre” - átadták az Akadémiai Ifjúsági Díjat

sze, 02/08/2017 - 15:03
A magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetét kutató néprajzos, a hideg csillagok mágneses aktivitását vizsgáló csillagász, valamint a funkcionális MRI segítségével fájdalomkutatást végző idegtudós egyaránt található azok között a fiatal kutatók között, akik az MTA Székházában Lovász László elnöktől és Török Ádám főtitkártól átvehették az Akadémiai Ifjúsági Díjat. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudósok elismerését tizennyolcan kapták meg az idén.

Szupernóvák, gammakitörések, fekete lyukak: két komoly robottávcső épül Magyarországon a legizgalmasabb csillagászati jelenségek megfigyelésére

k, 02/07/2017 - 19:00
Az MTA CSFK és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázati sikere hozzásegíti a magyar kutatókat a világűr hatalmas energiájú és igen gyors folyamatainak – szupernóva-robbanások, gammakitörések és fekete lyukak okozta csillagpusztulások – vizsgálatához. A két új, 80 cm tükörátmérőjű, automatizált távcső nemcsak itthon, de a régióban is komoly fejlesztésnek számít.

20 éves a fiatal kutatókat támogató Bolyai-ösztöndíj

h, 02/06/2017 - 09:59
Huszadik alkalommal hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia az 1997-ben a tudományos pálya iránt elkötelezett fiatal kutatók támogatására létrehozott Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat.

Modellezett lépés az anyag élő állapota felé, a NASA legnagyobb telephelye egy űrfizikus szemével: a Szigma – a holnap világa január 31-i adása

sze, 02/01/2017 - 15:24
A 3,8 milliárd évvel ezelőtti RNS-világba, majd az Egyesült Államok egyik nagy kutatóközpontjába repítette hallgatóit az Inforádió tudományos magazinja. Az adásból kiderült, hogy milyen módszerekkel vizsgálható a Föld kozmikus környezete és az is, hogy miként lehet a matektehetségeknek segíteni képességeik kibontakoztatásában.

Akadémiai elismerés kutató pedagógusoknak

p, 01/27/2017 - 00:00
Huszadik alkalommal vehették át idén gyakorló tanárok kutatótevékenységük elismeréseként a Pedagógus Kutatói Pályadíjat az MTA Székházában. A díjazott pályamunkák témái között szerepel többek között az 1972. március 15-i spontán tüntetés történetének feldolgozása, a gyakoriságok egy lehetséges értelmezésének leírása, illetve több mint két évtizedes Mollusca-kutatás eredményeinek összegzése is.

Megalakult a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság

cs, 01/26/2017 - 07:54
Legyen a jelenleginél több női akadémikus, növekedjen a nők aránya a posztdoktorok és az MTA doktorai között, a közoktatásban pedig minél több lány érdeklődését sikerüljön felkelteni a matematika, a fizika és más természettudományi tárgyak iránt – ezek a legfontosabb célkitűzései a Lamm Vanda akadémikus által vezetett testületnek.

Rejtőzködő matektehetségeket keres a kilencedikesek között az Akadémia – jelentkezés február 20-ig

k, 01/24/2017 - 00:00
Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét – és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni.

Magyarország is csatlakozott a legszélesebb körű európai élettudományi adatbázis-hálózathoz, az ELIXIR programhoz

sze, 01/18/2017 - 16:57
A magyarországi csomópont elsősorban újszerű eszközökkel, szolgáltatásokkal és adatbázisokkal foglalkozik majd a fehérjeszekvencia- és fehérjeszerkezet-kutatás, a DNS-szekvencia-elemzés és a transzlációs orvostudomány területén. A csomópontot az MTA Természettudományi Kutatóközpontja vezeti Patthy László akadémikus koordinációjával.

Kutatás a jövőnkért: új kutatóház, induló beruházások, folytatódó stratégiai programok az Akadémián

k, 01/17/2017 - 00:00
Vadonatúj kutatóház, két többmilliárdos ingatlanberuházás, kibontakozó stratégiai programok – ezt hozza a 2017-es esztendő a Magyar Tudományos Akadémia életében. A frissen átadott Humán Tudományok Kutatóházában tartott sajtótájékoztatón az MTA vezetői az elmúlt évet is értékelték: 2016-ban kiemelkedően sok kutatási pályázatot nyertek el akadémiai kutatók, heten az Európai Kutatási Tanács világszínvonalat megkövetelő pályázatán voltak sikeresek.

A Wigner FK-ban működő iroda segíti az űrtechnika hazai felhasználását

cs, 01/12/2017 - 14:28
Magyarország az Európai Űrügynökség teljes jogú tagjaként csatlakozott a nemzetközi szervezet technológiatranszfer-hálózatához, melynek célja az űrtechnológia eredményeinek alkalmazása nem űripari területeken és a mindennapi életben. A hazai iroda az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban nyílt meg, a Magyar Űrkutatási Irodával együttműködésben.

Erdős László matematikus Leonard Eisenbud-díjat kapott

k, 01/10/2017 - 11:20
2017. január 5-én vette át Erdős László és Hong-Tzer Yau az Amerikai Matematikai Társulat (AMS) Leonard Eisenbud Prize for Mathematics and Physics díját Wigner-féle véletlen mátrixok sajátérték-statisztikái univerzalitási tulajdonságainak igazolása terén elért, áttörést hozó eredményeiért.

Szentágothai Jánosra emlékezik a The Lancet Neurology

k, 01/10/2017 - 11:06
Az Akadémia volt elnökéről, a több mint két évtizede elhunyt nemzetközi hírű kutató neurológusról és anatómusról a világ egyik legrangosabb orvosi szaklapja közöl életrajzi áttekintést.

Széchenyi István és a balatoni gőzhajózás hőskora

p, 01/06/2017 - 10:19
1846 őszén új időszámítás kezdődött a Balatonon: vízre tették a tó első gőzhajóját, a Kisfaludyt. A balatoni gőzhajózás kezdetéig vezető utat, valamint az MTA megalapítója, Széchenyi István abban játszott szerepét mutatja be Katona Csaba történész írása.

Freund Tamás az autizmus megelőzéséről, a kreatív agyról és a megismerés határairól

cs, 01/05/2017 - 11:37
Miért a kutatókat, és miért nem az egyes témákat támogatják a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) felfedező kutatási pillérében? Van-e már jelentős eredménye a 2017 végén lejáró programnak? Miért hasznos, ha a kutató egy dzsesszzenekarban is megállja a helyét, és milyen káros hatásai vannak a publikációs kényszernek? Freund Tamás akadémikusnak, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatójának és a NAP elnökének válaszai.

A sötét anyag nyomában – Dávid Gyula tudományünnepi előadása videón

h, 01/02/2017 - 00:00
A csillagászok évtizedek óta tudják, hogy a látható anyagon kívül létezik valamilyen „sötét anyag”, melyet csak gravitációs hatásán keresztül tudunk érzékelni. De vajon miből is állhat ez a titokzatos sötét anyag, milyen objektumok, ma még ismeretlen elemi részecskék alkotják, és miért láthatatlan? És hogyan befolyásolja a sötét anyag jelenléte a kozmikus méretű fizikai folyamatokat, például a galaxisok kialakulását vagy az univerzum tágulásának folyamatát? A válaszokért tekintse meg Dávid Gyula tudományünnepi előadását!

Utónevek: a döntések „lélektana”

cs, 12/29/2016 - 14:57
A MTA Nyelvtudományi Intézetének egyik feladata az utónevek szakmai elbírálása. Ez természetesen nem lehet szubjektív, de akkor mi alapján történik?

Identitás és magyar nyelvhasználat a Kárpát-medencében – Kiss Jenő és Péntek János tudományünnepi előadása videón

v, 12/25/2016 - 18:20
Valóban nyelvében él a nemzet? Kimondható, hogy az anyanyelv valóban az anya nyelve? És kik azok a muzulmán csángók? Az identitás fogalmáról, meghatározásáról és az identitásunkat napjainkban érő kihívásokról beszélt Kiss Jenő, Péntek János pedig a Kárpát-medence magyarságának nemzeti önmeghatározásáról, a nyelvjárások szerepéről és a helyi identitásokról tartott előadást.

Elhunyt Pölöskei Ferenc történész, az MTA rendes tagja

p, 12/23/2016 - 11:29
2016. december 19-én, hosszú betegség után, életének 87. évében elhunyt Pölöskei Ferenc történész, az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, korábbi dékánja.

Akadémiai kutatóhelyek 12 milliárd forintot nyertek kutatás-fejlesztési pályázatokon

cs, 12/22/2016 - 13:09
Öt akadémiai kutatóhely összesen 11,96 milliárd forint támogatásban részesül különböző kutatás-fejlesztési célok megvalósítására a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázatai révén. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont hat, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont négy, az MTA Atommagkutató Intézet, illetve az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kettő, valamint az MTA Ökológiai Kutatóközpont egy pályázata volt sikeres az EU Strukturális Alapjaiból támogatott pályázaton. Az Ökológiai Kutatóközpont egyik munkatársa továbbá az ERC által támogatott kutatócsoportnál vehet részt tapasztalatcserében az NKFI Hivatal támogatásával.

Oldalak

 
 
 

Belépés