Üdvözöljük a DEIDI honlapján!

Mozgásban konferencia

Hírolvasó

Megkezdte munkáját a Magyar Tudományos Művek Tára Tudományos Tanácsa

MTA - sze, 03/22/2017 - 09:02
Megalakult a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) legfőbb döntéshozó testülete. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének kezdeményezésére létrehozott Tudományos Tanács 2017. március 20-án tartotta alakuló ülését. A testület elnökévé Kamarás Katalint, az MTA rendes tagját, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet kutatóprofesszorát választották.

Elhunyt Dimény Imre, az MTA rendes tagja

MTA - cs, 03/16/2017 - 11:25
Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt.

Őssejtek az orvosi alkalmazás közelében, új gyógyszercélpontok agydaganatokban, népmesék és internetes mémek – a Szigma – a holnap világa március 14-ei adása

MTA - cs, 03/16/2017 - 11:19
Az őssejt-kutatás legújabb eredményeiről Sarkadi Balázs akadémikus, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének professzora beszélt az InfoRádió és az MTA ismeretterjesztő műsorában.

Átadták a Széchenyi-díjakat és a Magyar Érdemrendet

MTA - cs, 03/16/2017 - 09:49
A tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított Széchenyi-díjat a Magyar Tudományos Akadémia nyolc tagja és az MTA hat doktora vehette át március 15-én a Parlament Kupolatermében. Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában.

Szeretné körberepülni az Akadémia Székházát?

MTA - sze, 03/15/2017 - 15:40
Most megteheti, ha hajlandó gondolatban egy felülni egy drón hátára! Cikkünkben bemutatjuk az elkészült videót, az Akadémia Székházának vadonatúj 3D-modelljét, és a kíváncsiak még a kulisszák mögé is bepillanthatnak.

Az MTA a nemzeti vízprogram tudományos irányítója – kormányhatározat a nemzeti vízstratégiáról

MTA - k, 03/14/2017 - 09:05
Intézkedési tervet fogadott el a kormány a Nemzeti Vízstratégia végrehajtásáról. A stratégia tudományos megalapozását a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által koordinált Nemzeti Víztudományi Kutatási Program biztosítja, amely egyúttal hozzájárul a magyarországi víztudományi kutatások nemzetközi élvonalba emeléséhez.

Elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus, az MTA tiszteleti tagja

MTA - cs, 03/09/2017 - 10:38
Életének kilencvenedik évében Beverly Hillsben elhunyt Oláh György, a 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusa, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja – tájékoztatta Robert Aniszfeld, a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet ügyvezető igazgatója március 9-én Hargittai István akadémikust. Oláh György 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott a karbokationok kutatásában elért eredményeiért.

Ismét nyolc ismeretterjesztő filmet vetít az Akadémia filmklubja

MTA - k, 03/07/2017 - 11:48
A Tanácsköztársaság története és a történelemhamisítás kérdése, Szigetvár ostroma egy játékprogrammal életre keltve, a 2033-as Mars-misszió, a dunai halak élővilága Budapestnél – csupán néhány azok közül a témák közül, amelyekről többet is megtudhat az április 12-én induló Filmklub az Akadémián sorozatunk vetítésein.

Emléktábla hatalmi erőszak áldozatául esett agrárkutatók emlékének

MTA - h, 03/06/2017 - 16:09
Három, az MTA martonvásári kutatóintézetéből 1957-ben elhurcolt és megalázott tudós emlékére avattak emléktáblát az akadémiai kutatóhelyen. Az ünnepségen beszédet mondott Boross Péter volt miniszterelnök. Az avatáson részt vett Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, Balázs Ervin, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója, valamint Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere is.

Ünnepi ülés és tudományos előadások Nagyszalontán - megkezdődött az Arany János-emlékév

MTA - h, 03/06/2017 - 09:25
Arany János szülőhelyén Áder János államfő és Török Ádám, az MTA főtitkára köszöntőjével vette kezdetét a költő születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat. Az Akadémia tudományos konferenciáján egyebek mellett az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, valamint a költő kiadatlan jegyzeteiről hangzottak el előadások.

Kapcsos könyv, Akadémiai album, Toldi – Arany-relikviák az MTA Székházában

MTA - cs, 03/02/2017 - 00:00
Arany Jánosnak nem csupán munkahelye, hanem több évig otthona is volt a Magyar Tudományos Akadémia Székháza. A következő képes összeállításban az egykori főtitkári lakás fennmaradt tárgyi emlékeit, valamint a költőnek az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményében őrzött néhány kéziratát, illetve az akadémiai tevékenységét felidéző dokumentumokat mutatjuk be.

Javaslattételi felhívás a Pataki Ferenc társadalomtudományi éremre

MTA - cs, 03/02/2017 - 00:00
A Magyar Tudományos Akadémia – a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya, a Filozófiai és Történettudományi Osztálya, valamint a Gazdaság és Jogtudományok Osztálya kezdeményezésére – Pataki Ferenc társadalomtudományi érmet alapított a modern magyar társadalomtudományi kutatások elismerésére. Az önálló monográfiák alapján odaítélhető díjjal kapcsolatos javaslatokat április 30-ig lehet eljuttatni az MTA Testületi Titkárságának.

Beszámoló az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűléseiről

MTA - sze, 03/01/2017 - 10:38
Az elmúlt esztendő tudományos eredményeinek közérthető megismertetésében kulcsszerepet játszó akadémiai területi bizottságok munkájáról, az MTA stratégiai programjairól, valamint nagyberuházásairól hallgathattak beszámolókat a veszprémi, a miskolci, a debreceni, a pécsi, valamint a szegedi közgyűlések résztvevői.

Rangos nemzetközi díj az MTA fizikus kutatójának

MTA - k, 02/21/2017 - 11:40
Az Osztrák Tudományos Akadémia által adományozott Ignaz Lieben-díjat vehette át Farkas Illés, az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport kutatója. A fizikus a 36 ezer dollár pénzösszeggel járó elismerést a csoportos mozgási jelenségek, például a gyalogos menekülési pánik, valamint a molekuláris biológiai és társadalmi hálózatok kutatásáért kapta.

Hogyan, mivel és milyen gyakran szennyezzük Budapestet és környékét?

MTA - p, 02/10/2017 - 00:00
Nagyszabású kutatás-fejlesztési projektbe kezdett az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (MTA CSFK) Földrajztudományi Intézete: a téma Budapest és a várost körülvevő ingázási zóna népességdinamikája és a lakossági fogyasztás által okozott egyes szennyezések. Az urbanizáció miatti környezetterhelést feltáró kutatás nemzetközi referenciaprojektté válhat.

Illegális műkincsek, rendszertudományi tanulságok, fehérje-térszerkezetek: évadnyitó Science Meetup

MTA - cs, 02/09/2017 - 10:37
2017 első Budapest Science Meetupját február 9-én tartják az MTA Könyvtár és a Információs Központban. A témák: fehérje-térszerkezetek vizsgálata bioinformatikai módszerekkel, rendszertudomány és a rögvaló – avagy mitől mennek gajra a dolgok?, illegális műkincskereskedelem, a régészeti örökség pusztulása Szíriában és Irakban.

„Büszkék vagyunk önökre” - átadták az Akadémiai Ifjúsági Díjat

MTA - sze, 02/08/2017 - 15:03
A magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetét kutató néprajzos, a hideg csillagok mágneses aktivitását vizsgáló csillagász, valamint a funkcionális MRI segítségével fájdalomkutatást végző idegtudós egyaránt található azok között a fiatal kutatók között, akik az MTA Székházában Lovász László elnöktől és Török Ádám főtitkártól átvehették az Akadémiai Ifjúsági Díjat. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudósok elismerését tizennyolcan kapták meg az idén.

Szupernóvák, gammakitörések, fekete lyukak: két komoly robottávcső épül Magyarországon a legizgalmasabb csillagászati jelenségek megfigyelésére

MTA - k, 02/07/2017 - 19:00
Az MTA CSFK és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázati sikere hozzásegíti a magyar kutatókat a világűr hatalmas energiájú és igen gyors folyamatainak – szupernóva-robbanások, gammakitörések és fekete lyukak okozta csillagpusztulások – vizsgálatához. A két új, 80 cm tükörátmérőjű, automatizált távcső nemcsak itthon, de a régióban is komoly fejlesztésnek számít.

20 éves a fiatal kutatókat támogató Bolyai-ösztöndíj

MTA - h, 02/06/2017 - 09:59
Huszadik alkalommal hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia az 1997-ben a tudományos pálya iránt elkötelezett fiatal kutatók támogatására létrehozott Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat.

Modellezett lépés az anyag élő állapota felé, a NASA legnagyobb telephelye egy űrfizikus szemével: a Szigma – a holnap világa január 31-i adása

MTA - sze, 02/01/2017 - 15:24
A 3,8 milliárd évvel ezelőtti RNS-világba, majd az Egyesült Államok egyik nagy kutatóközpontjába repítette hallgatóit az Inforádió tudományos magazinja. Az adásból kiderült, hogy milyen módszerekkel vizsgálható a Föld kozmikus környezete és az is, hogy miként lehet a matektehetségeknek segíteni képességeik kibontakoztatásában.

Oldalak

 
 
 

Belépés