Hírek

15 szep
YoUDay – a közösség ünnepe
Teltházzal ünnepelte a tanév kezdetét a Debreceni Egyetem szerdán a Nagyerdei Stadionban. A legek yoUDay-én a hazai sztárok mellett felléptek a Könnyűzenei Intézet művészei és az oDEon nemzetközi társulatában játszó külföldi hallgatók. Mintegy húszezren buliztak a DE idei, immár hatodik tanévnyitó stadionshow-ján.
14 szep
Magyar vacsora, nemzetközi vendégség
Két év szünet után köszönthette újra az Erasmus-cserediákokat a Debreceni Egyetem. A Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága, a Nemzetközi Iroda és az Erasmus Student Network Debrecen a Főépület Aulájában fogadta a mobilitási programban részt vevő fiatalokat.
14 szep
OTKA-nyertesek a DE-n
A Debreceni Egyetem 6 karának 31 munkatársa összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező évek alapkutatásaira a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán.
13 szep
Teltházas lehet az idei yoUDay
Az elérhető húszezer jegy 90 százaléka elkelt kedd délig a Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára. A legek yoUDay-e lesz az idei, minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett a legnagyobb színpadon, a legtöbb fellépővel és a leghosszabb stadionshow-val indítja az idei tanévet az egyetem a Nagyerdei Stadionban.
13 szep
Sikerek, tervek a DESzínházban
A nyári programdömping után sem pihen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központtal szakmai partnerségben működő DESzínház, hiszen szeptemberben a Vígkarma Társulata „The Universal” című, angol nyelvű színházi előadásával Magyarországot képviselve Stuttgartban, az AMAfesten lép színpadra.
13 szep
Kiválósági minősítést kapott a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika
A Strukturális Szívbeavatkozások Kiválósági Központja (Centre of Excellence in Structural Heart Interventions) minősítést érdemelte ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika. A kitüntető címmel az egyesült államokbeli székhelyű ABBOTT orvosi műszergyárgyártó vállalat az intézmény katéteres szívbillentyűműtétek terén végzett kiemelkedő munkáját ismerte el. Az erről szóló oklevelet hétfőn vette át Csanádi Zoltán professzor, a
13 szep
Ezren tesiznek az UniFit-ben
Kiemelkedően népszerű a hallgatók körében is a Debreceni Egyetem fitneszközpontja, az UniFit Fitness & Gym Center. A Nagyerdei Stadionban található modern létesítményben szeptembertől decemberig teljesíthetők az első szemeszter kötelező testnevelés órái.
13 szep
Holdsütemény az őszközép ünnepen
Kínai művészeti alkotásokat bemutató kiállítással köszöntötte pénteken az őszközép ünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. Az eseményen - amelyen bemutatkoztak az intézet új oktatói is – teaszertartás és a hagyományos holdsütemény is várta az érdeklődőket.
12 szep
Szuperkupa-győztes a DEAC
Története első Szuperkupa-diadalát aratta a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata vasárnap a Tüskecsarnokban, miután 4-1-re legyőzte a bajnok FTC-Telekom gárdáját.
12 szep
Újra megnyitott a Professzori Teaház az Aulában
A Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház csütörtöki rendezvényén az Általános Orvostudományi Kar, valamint a Zeneművészeti Kar ifjú kutatói mutatták be legfrissebb eredményeiket. Kossa György elnök bevezetőjében az intézményre váró új kihívásokról beszélt.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.