A Debreceni Egyetem (DE) újabb két szervezeti egysége, az Informatikai Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézet nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiváló Kutatóhely minősítését. Ezzel 17-ről 19-re emelkedett az intézmény minősített kutatóhelyeinek száma.
Hírek

Egy másfél éve indult interdiszciplináris kutatási program eredményeinek köszönhetően hamarosan a montreali Concordia Egyetem és a Debreceni Egyetem között létrejött általános együttműködési megállapodás is segíti a Kanadában élő magyarság múltjának kutatását. A partnerség révén további projektek is indulhatnak.

Második helyen végeztek a Debreceni Egyetem joghallgatói azon az országos jogesetmegoldó versenyen, amit a DE Állam- és Jogtudományi Kar Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszéke, valamint Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke szervezett. A megmérettetésen az uniós belső piac szabályozásával, azon belül a diszkriminatív adóztatással összefüggő problémákkal foglalkoztak a versenyzők.

Gyógyszerfejlesztésre, kutatásokra, minőségellenőrzésre és képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az Üzbég Köztársaság elnökének hatáskörébe tartozó Orvosi Főigazgatóság Egészségügyi és Járványügyi Felügyeleti Osztálya. A közép-ázsiai ország delegációja a dokumentum aláírását követően látogatást tett több egyetemi kutatóegységben.

Rekordszámú hallgató részvételével rendezték meg a 4. Nemzetközi Tudományos Konferenciát a Debreceni Egyetemen. A külföldi diákokat tömörítő International Student Union (ISU) szervezésében megtartott eseményen négyszáznál is többen vettek részt, a hallgatók a karokon folyó tudományos munkáról, a TDK lehetőségeiről és az intézmény tehetséggondozási programjairól hallhattak előadásokat.

Többek között a Debreceni Egyetem 2024. évi számviteli beszámolójáról, valamint az intézmény Alapító Okiratának módosításáról is döntött legutóbbi ülésén a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma.

Digitális páciens-menedzsmentrendszert kellett fejleszteniük a hallgatóknak 24 óra alatt a vezető atomenergetikai vállalat, a Rosatom idei nemzetközi versenyének magyarországi fordulójában. A Debreceni Egyetemen megrendezett Global Hackatom Hungary in Nuclear Medicine eseményén a házigazda intézmény egyik csapata végzett az élen, ők képviselhetik hazánkat az őszi nemzetközi döntőben.

A nyíregyházi középiskolákkal meglévő kapcsolatait erősítette a Légy Fiatal Társadalom Tudósunk! #BEFITT 2025 című társadalomtudományi versenyen a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A megmérettetés fő célja az volt, hogy az ETK még vonzóbbá tegye képzéseit a fiatalok számára és népszerűsítse a középiskolások körében a szociális munkás hivatást.

A virtualizáció és a felhőalapú számítástechnika térhódítását, a mesterséges intelligencia hálózatépítésben betöltött szerepét vitatták meg szakemberek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Informatikai Rendszerek és Hálózatok Tanszékének innovációs workshopján. Az esemény átfogó képet nyújtott a modern informatikai rendszerekhez, hálózati technológiákhoz kapcsolódó aktuális kihívásokról és lehetőségekről.

A Debreceni Egyetem idén ismét megrendezi munkatársai és családtagjaik számára a Dolgozói DErbit. Június 6-án, pénteken reggel 8-tól este 8 óráig egész napos programkavalkád várja a résztvevőket a Nagyerdei Stadion és a Nagyerdei Víztorony környékén, ahol bőséges programkínálat mellett együtt tölthetünk egy tartalmas napot.