Hírek

Az egyetemi polgárság feltöltődését és kikapcsolódását szolgálja, valamint új kedvezményeket biztosít a Debreceni Egyetem és a ZOO Debrecen új együttműködési megállapodása. A szerződés alapján az idei egyetemi családi napot létszámkorlát nélkül rendezik meg, a belépés és a programok ingyenesek lesznek. A megállapodást Bács Zoltán kancellár és Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója írta alá kedden a debreceni állatkertben.

Melanomaszűrésen, nőgyógyászati vizsgálaton, vércukor- és koleszterinszint, valamint testösszetétel mérésen is részt vehetnek az érdeklődők április 11-én, csütörtökön az Ismerd fel időben elnevezésű programon a Nagyerdei Stadionnál. A szűrőbuszon és a standoknál a Klinikai Központ munkatársai a Debreceni Egyetem orvostanhallgatóival együttműködve végzik a vizsgálatokat. Az eseményt a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége és az Országos Kórházi Főigazgatóság rendezi a nemzeti rákellenes naphoz kapcsolódóan.

A koszovói származású popsztár, Rita Ora is fellép Debrecenben, a Campus Fesztiválon – jelentették be a szervezők hétfőn. Élményekben gazdag programot ígérnek, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem által közösen szervezett Egyetemi Európai Játékok záróünnepségét is a fesztivál területén tartják majd a nyitónapon és az országos Pont Ott Partik központi helyszíne is a Campus lesz.

Folytatódik a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban ezúttal Pázmándi Kitti Linda, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézet adjunktusa tart előadást Autoimmunitás, avagy miért fordulhat ellenünk a saját immunrendszerünk címmel.

Életének 88. évében, 2024. április 2-án elhunyt Uray Éva egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék alapítója. Halálával e szakterület meghatározó alakja távozott.

Negyedik alkalommal volt házigazdája a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenynek. Az ötvenhatodik alkalommal megrendezett rangos megmérettetés fináléjára hazánk minden pontjáról érkeztek diákok, akik személyesen ismerkedhettek a DE TTK által kínált képzési, valamint infrastrukturális lehetőségekkel.

A főbb napirendi pontok között a fenntartó alapítvány kuratóriuma tájékozódott a Debreceni Egyetem nemzetközi szerződéseiről, a karok elmúlt kétéves tevékenységeiről, az intézmény szolgáltató és gazdasági társaságainak működéséről, valamint az újra elérhető életpályaösztönző pályázatok indulásáról.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen 2024. július 12-24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez. A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisporteseményre várhatóan 40 ország 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő érkezik.

Megerősítette meglévő oktatási és kulturális együttműködését a Debreceni Egyetemmel a Tianjin Foreign Studies University, az ezt rögzítő megállapodást csütörtökön írták alá. A kínai delegációt vezető Chen Fachun elnök egyúttal a Konfuciusz Intézet további öt évre szóló akkreditációjának dokumentumát is átadta a DE vezetőinek.

A Debreceni Egyetem működési struktúrájának elmúlt tíz évben történt átalakulásáról, az intézmény oktatásban és kutatásban elért eredményeiről, a nemzetközi együttműködések fontosságáról és az iparral összehangolt innovációs tevékenységéről számolt be Szilvássy Zoltán rektor az FM90 Campus Rádió Városi Élet című magazinműsorában adott interjújában. Az egyetemi vezető arról is beszélt, hogy mi jelentheti az intézmény számára a fejlődés kulcsát a jövőben.