Hírek

Tudományos üléssel ünnepelte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kerpely Kálmán Szakkollégiuma fennállásának másfél évtizedes jubileumát. A tehetséggondozó szakmai műhelynek jelenleg 48 fiatal hallgató a tagja.

A szó átvitt és a szó szoros értelmében is aranyat ér a Debreceni Egyetem fiatal kutatóinak felfedezése. Bukta Balázs József és Herman Petra egy olyan aerogélt fejlesztett ki, amely az eddigi leghatékonyabb és legfenntarthatóbb módon segít a nemesfémet visszanyerni az elektronikai hulladékokból. Nem csoda, hogy ez a már szabadalmaztatás alatt álló tudományos eredmény elnyerte az I. innOTDK Nagydíját is.

Különleges kulturális rendezvényt tartottak kedden a Debreceni Egyetem Műszaki Karán Nations on stage címmel. A külföldi hallgatók zenés, táncos produkciókkal készültek, valamint országaikat standokon mutatták be. A kar dékánja is színpadra lépett, egy magyar népzenét játszó zenekarban.

Szakmai napon mutatta be a szociális munka-képzéseket és a munkaerőpiaci igényeket érintő új szakmai kihívásokat, eredményeket a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara a Szolnok Campuson. Az eseményen Móré Marianna dékán egyebek mellett a szociális partnerintézményekkel való szoros, gyakorlatorientált együttműködés fontosságát emelte ki.

A megújuló pedagógusképzési rendszer keretében országos szintű, valamennyi tanárképzési intézményt érintő, személyes jelenléttel járó és online továbbképzési program indult, melynek helyi koordinálását a Debreceni Egyetem végzi. A kezdeményezés célja, hogy frissítse a tanárok és óvodapedagógusok tudását, valamint a szakemberek olyan támogatást kapjanak, mely még eredményesebbé és vonzóbbá teheti a pedagóguspályát.

A globális és lokális környezeti és társadalmi változások hatására jelentkező új növényvédelemi és élelmiszerbiztonsági kihívásokról, a károsítók országhatárokat nem ismerő, intenzív földrajzi elterjedéséről volt szó a 30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

Szimpóziummal és közös sétával hívta fel a figyelmet az emlődaganat veszélyeire és a szűrővizsgálatok fontosságára a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete. Az eseményen a betegség megelőzése és gyógyítása kapcsán a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa György a tudomány és az innováció jelentőségét hangsúlyozta, valamint új eszközbeszerzést is bejelentett.

„A lyukas lepedő legendája” avagy az emberi lélek útja a zsidó hagyományok tükrében címmel Heller Zsolt, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának doktorandusza, a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke tart előadást a Science Caféban. A rendezvény október 22-én, szerdán 17 órakor kezdődik a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

A Debreceni Egyetem egykori és jelenlegi dolgozói, valamint hallgatói műveiből nyílt kiállítás az intézmény Élettudományi Galériájában és az Elméleti Tömbben. A XVII. Egyetemi Képzőművészeti Tárlaton csaknem 130, különböző technikával készült alkotás látható november 7-ig.

A makrofágok szerepének vizsgálata mellett az innovatív háromdimenziós mikroszkópos technika és az embrionális fejlődés kulcstényezőinek modellezése is kiemelt témaként szerepelt a 25. Sejt-, Őssejt- és Fejlődésbiológiai Konferencia programjában. A Debreceni Egyetemen rendezett pénteki országos tanácskozáson a kutatási terület legújabb eredményeit vitatták meg a résztvevők.