Hírek

Székfoglaló előadást tartott Szabadfalvi József, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora a Magyar Tudományos Akadémián, amivel a testület levelező tagjává vált. Ő a kar ötödik tanára, aki megkapta ezt a címet.

Interaktív workshopon ismerhették meg a technológiatranszfer aktuális kérdéseit, valamint a Debreceni Egyetemen működő, az ipari partnerek érdeklődésének felkeltéséhez szükséges keretrendszert a GTIDEA Kiválósági PhD ösztöndíjas doktoranduszok Bene Tamás, a DE Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vezetőjének irányításával.

Kétoldalú oktatási és kutatási együttműködésekről és a koszovói hallgatók számának növelési lehetőségeiről egyeztetett Koszovó magyarországi nagykövete Szilvássy Zoltán rektorral. Delfin Pllana a Debreceni Egyetemen tanuló hallgatókkal is találkozott.

A legújabb tudományos eredményeket és a továbblépés lehetséges irányait vitatták meg kutatók és ipari szakemberek a Biotechnológia a Debreceni Egyetemen – 2025 Szimpóziumon. A csütörtöki rendezvényen az intézményben zajló kutatásokon túl a legfrissebb nemzetközi trendeket is megismerhették a résztvevők a DAB Székházban.

Nemzetközi tanácskozáson vitatták meg a szakemberek a szexuálpszichológia legfrissebb tudományos eredményeit. A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Pszichológiai Intézet Malagai Egyetemmel közös kutatócsoportja (Intercultural Sexualpsychology Research Group) szervezésében október 15-én, szerdán rendezett International Conference on Sexual Well-being konferenciának az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza adott otthont.

Hét helyszínen hat sportágban rendezi meg a Debreceni Egyetem a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját. A jövő heti, jubileumi eseményre nyolc intézményből látogatnak egyetemisták városunkba.

A mesterséges intelligenciával foglalkozó neves hazai és külföldi szakemberek osztották meg tapasztalataikat, kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött két napos nemzetközi konferencián. Az intézmény Műszaki és Informatikai Karainak szervezésében tartott, angol nyelvű rendezvényen az AI-al kapcsolatos alkalmazások kerültek középpontba. A tanácskozáson a világhírű orosz származású matematikus, Yurii Nesterov is előadott.

A Debreceni Egyetem öt kara összesen negyvenöt mesterképzéssel várja a felvételizőket a keresztféléves felvételi eljárásban. A 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre október 15-től lehet jelentkezni.

A kutatásértékelés megújítása érdekében szervezett szakmai fórumot a CoARA (Coalition of Advancing Research Assessment) Magyar Munkacsoportja. Az eseményen részt vett a Debreceni Egyetem is azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a nyílt tudomány (open science) támogatásához, elősegítve a kutatási eredmények átláthatóságát és elérhetőségét.

Hazánk egyik feltörekvő énekes-dalszerzője tartott rendhagyó órát a Debreceni Egyetem hallgatóinak hétfő este az oDEonban. A Könnyű(?)Zenész ÉLETutak sorozat szemeszternyitó vendége Dánielfly Gergely volt, aki nemcsak a zenei sikereiről és kudarcairól beszélt, hanem azt is elárulta, hogy életmódot váltott, így most már boldog igazán.